A WPC kültéri burkolat különlegessége a sokoldalúságában rejlik. Egy anyag, ami nagyon sokféle módon használható fel, mégis természetes hatás és kiemelkedő tartósság jellemzi. Amikor a kültér kialakítása kerül szóba, akkor mindig fontos az időjárásálló kivitelezés, ez viszont szintén nem jelent gondot, hogyha a WPC kültéri burkolat mellett tesszük le a voksunkat.
Miért éppen WPC kültéri burkolat?
Hiszen választhatnánk egyszerűen fát vagy járólapot, márványt, betont és a sort még sokáig lehetne folytatni. A WPC az összetételét illetően fa és műanyag. E két anyag ötvözéséből kapjuk meg ezt az egyedülálló kompozitot, amit egyszerűen csak WPC-nek nevezünk a „wood plastic composite“ szavak rövidítése után. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fa része, inkább valamilyen szerves, rostokban gazdag, növényi résznek tekinthető, mintsem klasszikus értelemben vett fának.
Ez lehet akár bambusz vagy földimogyoró esetleg kávébabhéj, sőt még komposztból is készülhet WPC kültéri burkolat. Mivel már tudjuk, hogy tulajdonképpen milyen anyag is ez a WPC, most érdemes azt is jobban körül járni, hogy mi mindenre alkalmas ez a burkolattípus. Hiszen nem csak felettébb tartós, de esztétikailag is megállja a helyét.
Mutatós WPC falburkolat változatos felhasználása
Mert az egy dolog, hogy ezt az anyagot sokféle módon lehet felhasználni a kültér alakítása során, de azt is érdemes kiemelni, hogy mint falburkolat, szintén többféle megoldás áll a rendelkezésünkre. A WPC falburkolat felhasználható homlokzat burkolatként, de beboríthatjuk a segítségével a kerti tárolót is, illetve árnyékolót is készíthetünk belőle pl. a pergola fedésével.
Amellett, hogy remekül néz ki és időtálló, az épület falait is védi az időjárás negatív hatásaival szemben. Elsősorban segít távoltartani a nedvességet, mivel a WPC falburkolat elemei között áramlik a levegő, meggátolva ezzel a penész kialakulását. Mivel részben szigetel is, ezért a hőkomfort érzet növeléséhez is hozzájárul. Hogyha homlokzatszigetelőként alkalmazzuk a WPC kültéri burkolatot olyan falon, ami már elve szigetelőanyaggal van bevonva, akkor így további védelmet biztosíthatunk a hőátsugárzás ellen.
Előnynek tekinthető az a tény is miszerint a WPC falburkolat az épület hangszigetelését is javítja. Több hónap elteltével sem kezd el repedezni és nem is vetemedik meg, mint a hagyományos fából készült faburkolatok. A WPC kültéri burkolatban sem az eső, sem a viharos szél, de még az erős UV sugarak sem tesznek kárt. A kialakításából fakadóan az építése gyorsan és egyszerűen történik, akár házilag is kivitelezhető. Tetszés szerint felszerelhetjük álló vagy fekvő helyzetben.

Esztétikus WPC kerítés a ház körül
A kerítés anyagának a kiválasztása mindig fejtörést szokott okozni. A WPC kerítés előnyei viszont megkönnyítik a választást. Hogy mi az előnye a fa, fém, tégla vagy a betonkerítéssel szemben? Tartósabb a fánál, gazdaságosabb a fémnél, könnyebb a betonnál, ami az összeállítás során számít előnynek és kevésbé munkaigényes az építése, mint a tégla kerítésnek. Nem kell rendszeresen újra festeni és nem is fog elrepedni a nedvesség és a hőmérsékletingadozás miatt.
A WPC kültéri burkolat nem csak a WPC kerítés elkészítését teszi lehetővé, hanem szélfogóként is felhasználható, de térelválasztó készítésére is alkalmas, sőt a praktikus kiviteléből fakadóan kukatároló és lépcsőkorlát is készíthető belőle. Amit el lehet készíteni hasonló fa elemekből, az minden bizonnyal WPC kültéri burkolatból is megoldható sokkal tartósabb formában.
Jól néz ki és biztonságos a WPC burkolat medence köré
Ez esetben szintén meg kell említeni az ellenállóságát a nedvességgel szemben, hiszen ez az egyik fő tulajdonsága, ami miatt ideális váltasztás a WPC burkolat medence köré. De nem szabad megfeledkezni a biztonságról sem, hiszen a nedves felületek csúszósak, mint pl. az egyszerű kültéri járólapok, kőfelületek. WPC kültéri burkolat vizesen sem válik csúszóssá és nem is szálkásodik, mint a fa. A mérettartó tulajdonságának hála, pedig több év múlva sem deformálódik el.
